udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Igazság Radu

2017. január 16.

Művészetek találkozása – Megannyi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából
Erdély- és Partium-szerte, valamint a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napja alkalmából. Idén is együtt ünnepli a jeles napot Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta.
Erdély- és Partium-szerte, és a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napján, amelyet 1989 óta ünnepelnek meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Fotóművészet, irodalom Bukarestben
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar kultúra napjához kapcsolódóan január 17. és 23. között több eseményt szervez. Az idei rendezvények fókuszában a diaszpóra áll, ehhez kapcsolódva fotóművészeti performanszra, irodalmi estekre, zenei programra és filmes eseményekre kerül sor. Az intézmény közleménye rámutat, a rendezvények keretében olyan kultúrateremtő emberekre összpontosítanak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akiknek tevékenysége valamilyen formában a diaszpóra magyarságához köthető.
Kedden 19 órától kettős eseményre kerül sor a fotóművészet napjához kapcsolódóan, mely egyben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is: Schupler Alfredbukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, illetve ezen gépek szerkezetéről készített fotókat mutatnak be. A kiállításmegnyitó keretében Igazság Radu képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó performanszot tartanak arról, hogy milyen az egykori vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép mint műalkotásig. Szerdán 19 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb szenélyiségével.
Január 19-én, csütörtökön 18.00 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá címmel román nyelven (Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar) publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében. Január 20-án, pénteken 19 órától a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékeznek, akinek munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is.
Dokfilmek Udvarhelyen
Székelyudvarhelyen a magyar kultúra napja megünneplésére szervezett rendezvénysorozat keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmek vetítését, képzőművészeti kiállítást, zenés előadást és új kiadványok bemutatóját ajánlja a közönség figyelmébe január 16–22. között. A forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa által pályázati úton támogatott, 2015–2016-ban készült, a néprajzi, történelmi, földrajzi, gazdasági és turisztikai értékeket dokumentáló filmeket a Harmónia cukrászdában mutatják be. Látható lesz többek közt Bálint Arthur Babonák, Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fecső Zoltán Fűrészmalmok, Bocskor Salló Lilla „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című alkotása.
Szerdán 17 órától festészeti kiállítás nyílik Nagy-Imecs Zsuzsánna alkotásaiból a Forrásközpont székhelyén, a kiállításmegnyitón közreműködik Filtner Tünde zongorán és Sófalvi Emese hegedűn. Csütörtökön 17 órától a forrásközpont új kiadványait mutatják be az intézmény székhelyén. Január 22-én, vasárnap 18 órától átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az esemény meghívottja a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny díjazottja, a Cickom Énekegyüttes.
Együtt ünnepel Berettyóújfalu, Nagyvárad, Debrecen és Margitta
Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. Mint a programokat beharangozó múlt heti sajtótájékoztatón felidézték, Nagyvárad és Berettyóújfalu már 16. alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúra napját, Debrecen és Margitta tavaly csatlakozott a programsorozathoz. Papp Csaba, Debrecen magyar–román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka felidézte, hogy Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, és kiemelte, hogy ebbe bevonják Nagyváradot is.
Szabó Ödön, az RMDSZBihar megyei ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő a nagyváradi programokat ismertetve hangsúlyozta: mint mindig, most is igyekeznek minél több fiatalt bevonni az ünneplésbe. Január 19-én a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai Skype-on élőben beszélgethetnek Szacsvay László színművésszel. Másnap a két világháború közti nagyváradi magyar irodalmi életről rendeznek vetítést és előadást. Január 21-én nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 11. Nemzetközi Szalonja, másnap pedig a berettyóújfalui Dombi Géza festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A magyar kultúra napján a Szigligeti Színházban rendeznek ünnepi gálaestet, amelyen beszédet mond Halász János magyar országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor, átadják a Magyar Kultúráért díjakat, és Füst Milán Máli néni című vígjátékát adja elő a társulat.
Január 23-án hétfőn közösen szavalják el a Himnuszt a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola és a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai. A margittai rendezvények január 19-én könyvbemutatóval kezdődnek, majd másnap bihari népmesékből összeállított vetélkedővel folytatódnak. Lesz plakátkiállítás, kézművesműhely, ökumenikus istentisztelet, közös Himnusz-éneklés és közös szavalás is. A magyar kultúra ünnepét közösen szervező négy település rendezvénysorozatának fővédnöke Halász János magyarországi országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)



lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék